A 2015-ös határidőnaplóm + nyereményjáték

9:34



Január elején vészharang kezdett el kongani a fejemben, hogy már pedig nekem szükségem van egy határidőnaplóra. Most azonnal. A sok információ és teendő csak úgy kavarodott a fejemben, féltem, valami fontosat még a végén elfelejtek. Egy Auchan-os bevásárlótúra keretein belül végül ezt a Dolce Blocco Secret Calendar határidőnaplót választottam magamnak. Nagyon tetszik az élénk színe, öröm ránézni, kézbe venni. Barátnőmtől egy cuki muffinos könyvjelzőt is kaptam, ami még dekoratívabbá teszi az összképet.





Rátok is gondoltam ám, nem szerettelek volna Titeket idén sem határidőnapló nélkül hagyni, így a képen látható két mini, cuki, csajos naptárat egy nyereményjáték keretein belül nyerhettek majd meg. Az egyik borítóján egy nagyon cuki cicás minta található, a másik pedig egy egyszerűbb, letisztultabb, elegánsabb kivitelezésű darab.


A játékra való jelentkezés feltétele pedig csupán annyi, hogy valamelyik felületen a sok közül ( Blogger, BloglovinFacebook, és már Instagram-on is!) követned kell a blogot és az alábbi jelentkezési lapot ki kell töltened:




A jelentkezési határidő március 2. hétfő 18.00 óra, majd azt követően várható a szerencsés nyertesek nevének kihirdetése.

Sok sikert kívánok a jelentkezőknek!



 Noémi

You Might Also Like

5 megjegyzés

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. juuj köszi a játékot. :) határidőnapló-függő vagyok, imádok bele irkálni. a tavalyi darabom nekem is secret calendar volt.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen lányok a figyelmeztetést, sajnos ezt a dátumosdit elnéztem! De a lényeg, még van 1 hét a jelentkezés lejártáig! :)

    VálaszTörlés